A Benke család történetével kapcsolatos kutatómunka önmagában is hosszabb időre
tekint vissza, tehát mintegy „önálló történetet alkot”. Mivel azonban e kutatómunka
intenzitása és minősége az azt folytató személyek és az általuk megélt történelmi kor
szerint ingadozott illetve töredékesen maradt ránk, a nem rám vonatkozó részeket
csak főbb vonalakban látom át.
Fennmaradt forrásaink tanúsítják, hogy a benkefalvi Benke-család középkorban
hivatalt viselt tagjai, Péter és Miklós, maguk is oklevelek kiadói voltak,
illetve kitüntetések és peres ügyek részeseként maguk is rendelkezhettek
oklevél-állománnyal, melyek egyik legérdekesebb, bár kései darabja a
Tamásnak 1523-ban adományozott címereslevél lehetett. Ezen iratok
legnagyobb része azonban a török háborúk miatt elveszett, csupán a
címereslevél megléte gyanítható; így a család középkori történetének
feltárásában a más családi vagy közlevéltárakban fennmaradt iratokat
kell használnunk. Ennek hátránya a Benkékre nézve specifikus anyag
hiánya, másrészről előnye, hogy a dokumentumok mindenki számára hozzáférhetők,
így a megállapítható tényeket bárki ellenőrizheti.
Mint XVIII. századi nemesi vizsgálatok és levéltári letétek tanúsítják,
a család az újkorban is bizonyos figyelmet fordított oklevelei gyűjtésére
és fennmaradásának biztosítására, ám a család leszármazását csakis szóbeli
hagyományként ismerték, mivel az összegyűlt források feldolgozásával nem
foglalkoztak.
A legújabb korban a család származása iránti érdeklődés, a nemesi réteg
hanyatlásával párhuzamosan, egyrészt felélénkült, másrészt vissza is esett.
Felélénkült, amennyiben a család jómódú, nagypolgári életstílust folytató
illetve katonáskodó részei továbbra is őrködtek okmányaik épsége felett,
és azokat a nőági felmenőkre nézve is gyarapították. Visszaesett azonban
az 1848-49-es harcok után nemesi kiváltságuktól megfosztott, paraszti
létszintre süllyedő családrészeknél, melyek számára a nemesség többé nem
jelentett semmilyen kézzelfogható előnyt, s a szabadságharcban való részvétel
miatti megtorlástól, majd később, a kommunizmus évei alatt, a származás miatti
esetleges meghurcoltatástól félve, nem törekedtek az emlékezésre.
A benkefalvi és tardoskeddi család történetéről Nagy Iván, Pesty Frigyes,
Márki Sándor, Orosz Ernő, Balogh Gyula és Kempelen Béla közöltek hosszabb-rövidebb
összefoglalókat, melyek közül legértékesebb Kempelen „Magyar nemes családok” című
gyűjteménye, melyben levéltári adatok és családi közlések alapján részletesebb
családfa is található. Feltehetően ő (vagy esetleg Csoma József) volt a szerzője a
Pallas Nagylexikonban megjelent „Benke-család” szócikknek, mely tömörsége
ellenére igen hasznos útmutatást nyújtott saját munkám kezdeti szakaszában.
Pálmay József székely nemesi családokról szóló munkáiban pedig az erdélyi családrészre
vonatkozó, alapos, bár a leszármazást tekintve hiányosabb cikkek olvashatók.
A Kempelen-féle családkönyvben, valamint a Borovszky Samu szerkesztette
Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei monográfia első kötetében, illetve
feltehetően a Pallas Nagylexikonban szereplő szócikk értelmi szerzője és
adatközlője tardoskeddi Benke Gyula bankigazgató lehetett, aki a Magyar
Heraldikai és Genealógiai Társaság tagjaként élénken foglalkozott
a család történetével. A nógrádi ágból származott, kutatásait pedig
nemessége megerősítése érdekében végezte. Fő célkiűzése az 1573-as címereslevél
felkutatása volt, mely valószínűleg nem sikerült neki, bár az ország szinte
összes levéltárával kapcsolatban állt, és rokonaival, többek között a pozsonyi
ág tagjaival is, levelezett.
Ami családtörténeti elképzeléseit illeti, eleinte azt híresztelte, a
Benkék székely eredetűek, s a Rákóczi szabadságharckor telepedtek
Magyarországra. Ez került bele országgyűlési önéletrajzába és a
Pallas Nagylexikonba is, ám ez valószínűleg csak a székely választók
megnyerését szolgálta. Mint egyik levele, valamint a Borovszky-monográfiában
szereplő ismertetés mutatja, később újabb elméletet alkotott: azt
képzelte, hogy a Benkék a Nyitra vármegyében ősidők óta birtokos
Berencs nemzetségből, azaz jobban mondva a Koros-Lipovnok-Divék
nevekkel fémjelzett genusból származhattak, s hogy ősük III. András
király Rátold nevű apródja lett volna, aki Tardoskedd, Farkasd,
Nyárhida, Negyed és Mocsonok falvakat birtokolta volna. Azonban a Berencs
nemzetség nem tekinthető önállónak, csupán az imént említett Divék
egyik oldalágának. Tagjai közül csupán Malsa fia Miklós rablólovag ismert.
III. Andrásnak valóban volt Rátold nevű apródja, azonban semmi sem utal rá,
hogy ebből a nemzetségből származott volna, ahogy arra sem, hogy az
egyébként az érseki uradalomhoz tartozó Tardoskeddet vagy a többi említett
települést birtokolta volna, arra pedig egyenesen semmiféle hagyományos
vagy írott forrás sem található, hogy Rátold a Benkék őse lett volna -
nem is lehetett, mert a család e korban Bihar vármegyében élt,
és bizonnyal semmi köze sem lehetett Rátoldhoz, sem pedig az ő
sosem birtokolt Nyitra vármegyei birtokaihoz.
E koholt álláspontok hangoztatásában, a politikai érdeken túl
Benke Gyulát feltehetően az motiválta, hogy nagy vagyona mellé mennél
fényesebb, de legalábbis ősi származást „biztosítson” magának.
Minthogy a család székely eredete és XVIII. századi áttelepülése
XVI-XVII. századi iratokkal azonnal cáfolható ostobaság volt,
s hogy nagynevű elődöknek családfáján híre-hamva nem volt,
a legkézenfekvőbb megoldást választotta: a birtokok (mondvacsinált!) azonossága,
valamint ellenőrizhetetlen, töredékes nyomok tendenciózus és
téves összeállítása révén azt állította, hogy egy Árpád-kori nemzetségből
származik - így családja ősi nemessége a laikusok előtt
kétségtelennek tetszhetett. E tévképzet kotyvasztásában egyetlen
hivatkozott forrása Karácsonyi János nemzetségekről szóló műve
volt, melyet azonban oldalról-oldalra végiglapozva világosan látszik:
állításainak semmi jogalapja sincs, azok néhány, összefüggéstelen történelmi alak és
részlet összegabalyításából állnak, és a család későbbi történetével
semmiféle szerves történeti kapcsolatuk sincs. (Vagyis 1290
és 1523 között semmilyen adat sincs, ami Benke Tamásnak Rátoldtól
vagy a Berencs nemzetségből való leszármazását egyáltalán valószínűsíthetővé
tenné.)
Benke Gyula munkásságának érdeme, hogy a tardoskeddi főág leszármazásának
egy részét forrásmunkákban megjelentette, s hogy megerősíttette családja
nemességét, felelevenítve az 1573-as címert. (Ebben valószínűleg apjának,
Endrének is lehetett némi része, aki Pest vármegye főlevéltárnoka volt.)
Tevékenysége azonban káros is volt,
mert a család eredetére vonatkozólag tény- és szakszerűtlen badarságokat
hangoztatott. Ezek nemcsak azokkal a forrásokkal állnak szemben, melyekre
hivatkozott, hanem azokkal is, melyek ténylegesen a családra vonatkoztathatók;
ilymódon megzavarva a kezdeti tájékozódást. Mindez saját munkámat hónapokkal vetette
vissza, míg beláttam, hogy a család felvidéki eredete merő hazugság,
a székely eredet pedig csupán mendemonda, mely valószínűleg a laborfalviak
hírnevére alapul; s felismertem, hogy a családtörténet feltárásának helyes
módja nem szóbeszédek ellenőrzéséből, hanem a rendelkezésre álló okmányok
tartalmának megismeréséből, és azok tudományos igényű értelmezéséből áll.
A család Pozsony vármegyei ágából származó Béla és József, katonai pályafutásuk
során nemesi címük igazolására kényszerültek. Az erről szóló okmányokat Benke József
1971-ben letétbe helyezte a Magyar Országos levéltárban. Ezen iratokból, valamint
az összegyűjtőik által a rendszerezésükre készített feljegyzésekből az ág
történetét hellyel-közzel egészen a XX. század közepéig követhetjük,
és a leányági, valamint a többi Benke-családrészre vonatkozó adalékok
révén, a tényanyag tekintetében nagymértékben, és Gyula munkásságával ellentétben
egyértelműen pozitívan járultak hozzá munkámhoz. Mindez mutatja, hogy a puszta tények
rögzítése többet ér a bizonytalan mendemondákba kapaszkodó, szűk látókörű elmélet-alkotásnál.
Bár a pozsonyi és nógrádi ág tagjain kívül tudomásom és reményem szerint még többen is
foglalkoztak a történetükre vonatkozó iratanyag és hagyomány gyűjtésével és értelmezésével,
ezek eleddig homályban lévén, az alábbiakban saját munkásságomat ismertetem.
Benke Zoltán már régóta folytat alapos és igen széleskörű kutatásokat a Jász-Kun területen,
valamint Erdélyben élt magyar és székely Benke családokkal kapcsolatban.
Tagja a Magyar Családtörténet-kutató Egyesületnek (MACSE).
A laborfalvi Benke családdal kapcsolatos adatgyűjtése rendkívüli értéket képvisel,
különös tekintettel arra, hogy ezen családnak a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában letétbe
helyezett okiratai a II. világháborúban elégtek.
Saját közelebbi rokonsága, felmenői mellett Zoltán a Jász-Kun területeken élő számos család
leszármazását rögzítette, anyakönyvi kutatások segítségével, egészen a XVIII. század első
éveiig visszamenőleg. Ez a rendkívül széles körű és alapos gyűjtés megalapozhatja a kecskeméti,
Heves vármegyei, és egyéb, a XVII. században a környéken élt nemes Benke családok leszármazottainak
felkutatását is.
Benke Zoltán anyakönyvi adatok és Pálmay munkái alapján teljes körűen feldolgozta a laborfalvi Benke
család XVII-XIX. századi leszármazását, külön a lófő majd nemes, és külön a gyalog majd lófő ágét.
Egyes alágak leszármazottait egész korunkig feltüntette, ami igen fontos eredmény.
Külön említést érdemel, hogy Benke Zoltán feldolgozta a Sepsiszentgyörgyön élt laborfalvi Benke István
gimnáziumi tanár hagyatékát, aki a gyalog majd lófői ágból származott.
Ő a XIX. század végén, saját nemességigazolása érdekében az összes, számára hozzáférhető
(eredeti!) dokumentumot összegyűjtötte.
[Megjegyzendő, hogy a Laborfalván élő Benke Magdolna tulajdonában volt egy régi okirat,
melyet a falon, bekeretezve tartottak. Elképzelhető, hogy ez a laborfalvi
Benke család (Apaffy Mihály fejedelemtől kapott) nemeslevele (illetve annak másolata) volt,
de sajnos valamilyen Magyarországra költözött rokon elkérte, és nem adta vissza,
így nem tudtuk megvizsgálni.]
A Benke István által összegyűjtött és megőrzött iratanyag Benke Zoltán vizsgálatai szerint
új megvilágításba helyezi a laborfalvi Benke család tagjainak a család két főágába való besorolását,
így többek között laborfalvi Benke József színész és leszármazottai, így Jókainé Laborfalvi Róza
származását is.
2013-ban igen hasznos és előre mutató együttműködést kezdhettem Zoltánnal, melynek
eredményei nagyban gazdagítani fogják a készülő családtörténeti monográfia anyagát.
Hétéves koromban apai nagyszüleimnél voltam vendégségben. Ekkor tudtam meg valami
kapcsán nagymamámtól, hogy „nemesi származású” vagyok, de nem értettem, hogy ez mit
jelent.
Pár hónap múlva ugyanott, egy vitrinben találtam egy ódon kinézetű kanalat. A szára felső
része egy címert mintázott. Mivel eddigre már kezdett összekapcsolódni bennem a nemesség
fogalma a címerrel, mint objektummal, azaz a kettőt kvázi azonosítottam, a kanalat nemesi
származásom bizonyítékaként fogtam fel. (Mint később kiderült, ez Csongrád város címere
volt, a kanál jubileumi emléktárgyként került nagyanyámhoz).
Körülbelül egy év múlva a Borovszky-féle monográfia-sorozat Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéről
szóló részének első kötetében egy „BENKE” aláírással közölt címerre
bukkantam. A hozzá tartozó, (meglehetősen homályos) leírás alapján azonban később sem
tudtam volna meghatározni, van-e közöm az ott ismertetett családhoz. (Az 1573.-as címerről
és a tardoskeddi Benke családról van szó.)
Később megkérdeztem nagymamámat, milyen címert ábrázol a kanál vésete. Ő azt mondta, az
Csongrád vármegye címere. Iskolámban végignéztem az összes vármegye és mai megye
címerét, de nem találtam meg közöttük.
Csaknem egy évtized múltán, egy 2004-es osztálykiránduláson, egy soproni antikváriumban
kezembe került Kempelen Béla Magyar nemes családok című könyvsorozatának néhány
kötete. Szerencsére a Benke-családbeliek is megtalálhatók voltak benne (mivel a második
kötet is köztük volt). A könyvből és két másik műből több oldalnyi szöveget kimásoltam. Ez
lett későbbi spekulációim és a családtörténeti források közötti tájékozódásom alapja.
Nagymamámat nemsokára elkísértem egy Csongrádra tett látogatás alkalmával. Ekkor
beszélgettem vele a Benke-család állítólagos nemességéről, de a puszta legendán túl, hogy
nemesek volnánk, nem haladt ez a beszélgetés, és nagyapámhoz irányított. Az ővele folytatott
beszélgetésem során részletes leszármazási ábrán rögzítettem az összes általa ismert adatot.
További egy évnek kellett leperdülnie ahhoz, hogy az Interneten rábukkanjak a Pallas Nagy
Lexikonának „Benke család” szócikkére. Az ebben található adatok új megvilágításba
helyezték a két évvel korábban hevenyében készített jegyzeteimet, sőt a nagyapám által
elmondottak is érthetőbbé váltak.
Ezt követően alapos adatgyűjtésbe kezdtem, hogy
megállapítsam a különféle Benke-családok egymáshoz való viszonyát és lakóhelyeik
elhelyezkedését, időnként segítségül hívva néhány tényt Magyarország egészének
történetéből, valamint más családok történetéből is megpróbáltam analógiát venni.
2007 őszén újabb beszélgetés során kérdeztem ki nagyapámat saját életéről és a családról,
mialatt közel kétórányi magnófelvételt készítettem. Nagymamám ekkor elmondta, hogy az
ominózus kanál szülővárosának, Csongrádnak címerét mutatja; ott vették a város
fennállásának valamilyen évfordulója kapcsán szuvenírként. Ez az állítása beigazolódott. A
kanalat ennek ellenére nagy kegyelettel őrzöm, mert – főleg fiatalabb koromban – fontos,
kézzelfogható motivációt jelentett, ami fenntartotta érdeklődésemet a származásom iránt, és
későbbi eredményeimet is bizonyos részben ennek köszönhetem.
2008 elején megkezdtem a rendelkezésre álló elektronikus adatbázisok áttekintését, melyek
azóta nagymértékben bővültek, így ez a munkám, valamint a nyert adatok rendszerezése
jelenleg is folyik. Az év nyarán, Verőcére költözésünk előtt levelet írtam az ott lakó Benke
Györgynek, akivel azóta személyesen is felvettem a kapcsolatot, és bár ez az ismeretség
egyelőre nem eredményezett jelentős előrelépést, várható, hogy hamarosan fontos tényekkel
fogja gazdagítani a kutatást. (E kapcsolatfelvétel eredményezte első komolyabb családtörténeti
írásomat.) Ugyancsak 2008-ban szereztem tudomást egy további Benke családról
is, mellyel a kutatás megfelelő szakaszában szintén felveszem majd a kapcsolatot.
2009 tavaszán a Magyar Országos Levéltárban feldolgoztam a Benke József által P 1789
jelzet alatt 1967-1971-ben letétbe helyezett ún. „tardoskeddi Benke levéltárat”. Az így nyert
tények szintén sokat segítenek az egyes személyekre, a korábbi családtörténeti vizsgálatokra és
a továbbiakban felkutatandó levéltári és irodalmi forrásokra vonatkozólag.
2009 őszén ismét, immár harmadszor beszélgettem nagyapámmal (mely alkalommal, az
elsőhöz hasonlóan, nem készült hangfelvétel), majd Nyíregyházára utaztam fivéréhez, Benke
Barnához, akivel hangfelvételt készítettem.
2010. nyarán, az addig feltárt források felhasználásával megírtam családtörténeti monográfiám
vázlatát, nagyapám 80. születésnapjára.
2011-ben és főként 2012-ben a megismert adatbázisok alaposabb átvizsgálásával, valamint
újabb források bevonásával, elsősorban a benkefalvi Benkefi család, vagyis a későbbi
magyarországi (és talán erdélyi) Benkék középkori őseinek történetét igyekeztem feltárni,
valamint a kor (társadalom)történetében átfogóbb jártasságot szerezni.
Ennek eredményeként, valamint családtagjaim további érdeklődésére, és a kutatás folytatásának
megkönnyítésére készítettem el e honlapot.
A 2012. közepére ismételten felgyülemlett adatok a korábbi (2010-es) összefoglaló kibővítését,
újraértelmezését lehetővé teszik, sőt követelik, így a következő években monográfiám első kiadását
tervezem, mellyel a családtagok tájékozódását kívánom segíteni (a kutatás eddigi eredményeiről
és állásáról), ugyanakkor pedig saját további kutatásaimhoz is stabil alapot kívánok teremteni.
E munka első lépéseként 2013-ban felkerestem a Nyitra Megyei Levéltárat, ahol a tardoskeddi Benke
családra vonatkozó, eddigi legbővebb iratanyagot fényképeztem le. Ennek feldolgozása rengeteg új
adattal járult hozzá nemcsak a főág, hanem szinte minden alág történetéhez. Ez alapján, jelenleg
újabb levéltári és könyvtári források felkutatásával foglalkozok.
2013. júliusától Benke Zoltánhoz hasonlóan magam is a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE)
tagjaként folytatom munkámat.
